• Deli Style

Ahogy Ti látjátok a színtanácsadást-levél egy kedves vendégemtől

Tartja a mondás, hogy gyakorlat teszi a mestert és az évek, na meg a rutin elűzi magát az izgulást.

Annak ellenére, hogy már sokszor megforgattam a színkendőimet, mégis minden vendégem érkezése előtt izgulok és izgatott vagyok. Izgulok, mert szeretném, hogy minden úgy alakuljon ahogyan azt Ti elképzelitek. Izgulok, mert minden találkozás nekem is egy új élmény, hiszen az első percekben még semmit sem tudok rólatok. Viszont azt is látom, hogy Ti is izgultok egy picit. Aztán ahogy telnek a percek történetek, életutak kerülnek a felszínre, én pedig észreveszem rajtatok, hogy a kezdeti 'mi fog történni itt' gondolatok elszállnak és egyre jobban megnyíltok. Számomra ez pedig megtiszteltetés!


Ebben a bejegyzésben egyik kedves vendégem levelét szeretném megosztani Veletek, aki a találkozásunk után megírta nekem élményeit.

"Vannak színek, amik egyszerűen nem működnek rajtam. Sokáig nem tudtam ennek a miértjét, csak láttam, hogy adott egy szuper ruha, aminek csodás a szabása, pont passzolt rám, isteni volt az anyaga, nagyon tetszett az árnyalata, mégsem éreztem jól magam benne, így többet fel sem vettem... A szinte sosem hordott holmik kupaca pedig egyre csak nőtt a szekrényemben.


A fehér volt az a szín, ami szabástól, anyagtól, stb. függetlenül biztosan jól állt rajtam, ezért mindig arra nyúltam rá a boltokban, főleg, ha felsőről volt szó. Egy idő után szinte kizárólag fehér cuccom volt, néhány fekete, illetve farmer darabbal kombináltam őket. Ezt viszont kezdtem nagyon unni.


Az Instán jött velem szembe, hogy vannak színtípusok és az egyes típusoknak más-más színek, illetve árnyalatok állnak jól. Akad, akit a barack sápaszt, valaki éveket öregszik a barnáktól, mások a feketében tűnnek betegnek.


DE van jó hír is: léteznek árnyalatok (csak meg kell találni), amikben mindenki tündököl, sugárzik, mindenkinek élettel telik meg az arca és az egész lénye. MINDENKINEK.

Úgy gondoltam, ez lehet a megoldás számomra: a színtípus elemzés.

Elkezdtem kutakodni a témában, a végén odáig is elmentem, hogy félve ugyan, de bekategorizáltam magam egy adott típusba. Szerettem volna ugyanakkor biztosra menni, és azt is tudtam, hogy ki az a szakember, akire nyugodt szívvel rábízhatom magam.


Személyesen ugyan nem ismertük egymást Delivel, de a közösségi médiában követtem a munkásságát és szimpatikusnak, lelkesnek, nem utolsó sorban hozzáértőnek tűnt, az már csak hab a tortán, hogy egy városban is lakunk.


Ráírtam, kértem tőle időpontot színtanácsadásra. Őszintén szólva először picit csalódott és türelmetlen voltam, mert egy hónap múlva talált csak szabad helyet a naptárában, de ez a várakozás végül rendkívül jól sült el. Ez idő alatt sokat gondolkodtam a ruhatáramon, illetve azon, hogy mit és miért is szeretnék pontosan. Felkészülten érkeztem Delihez.


Aki a szó legjobb értelmében VÁRT engem. Otthonos hangulatot teremtett (voltak párnák, hogy kényelmesen üljek, friss víz, hogy ne legyek szomjas,…), előkészített mindent, ami a színtanácsadáshoz szükséges.


A programot magát nem is nevezném tanácsadásnak, annak lehet egyfajta kellemetlen mellékíze.

Deli ugyanis nem vonta kétségbe az öltözködésemmel kapcsolatos döntéseimet, nem kritizált, inkább dicsért és biztatott, a tanácsait pedig teljes alázattal, mégis hitelesen fogalmazta meg.

Egy percig sem gondoltam azt, hogy én, a béna, itt ülök a stílusguruval szemben, abszolút egyenrangúnak éreztem vele magam, hiába ő a szakértő, én pedig „csak egy” laikus. És végig érdeklődő volt, kíváncsi, szinte jobban érdekelte az elemzés eredménye, mint engem.


A kendőzés maga kimondottan szórakoztató volt.

Smink nélkül kellett beülnöm egy hatalmas tükör elé, természetes fényben. Hogy korrekt legyen a szitu, Deli sem festette ki magát. Ez kimondottan jól esett nekem, aki egy kis korrektor, szemspirál és pirosító nélkül nem szívesen mutatkozik…


Kaptam egy fejpántot és egy fehér leplet (így kell), aztán elkezdtük próbálgatni a színkendőket: külön kupacba kerültek azok, amik jót tettek az arcommal, egy másikba azok, amik nem…


Először nem igazán láttam, hogy melyik árnyalat működik nálam, melyik nem, de aztán ráállt a szemem és szinte egyszerre igeneztünk és borzadtunk el Delivel.


Volt olyan szín, amitől jobban látszottak a ráncaim. Volt, amelyik a karikáimat emelte ki szemmel láthatóan. Volt, ami totál lesápasztott.


A hideg, tört, sötét színek viszont működtek rajtam, így lettem hideg tél, másképp tél-nyár típus.

Itt meg kell jegyeznem, hogy kendőzés nélkül, saját magamat egy teljesen hasonló a típusba soroltam korábban, de nem ebbe. Szóval kellett Deli ahhoz, hogy megtaláljam a tökéletesen passzoló színeimet. A színpalettámba kerültek azért világos színek is, azokat fájt volna mellőznöm. Deli elmondta azt is, hogy illeszthetek be a ruhatáramba olyan árnyalatokat, amik nem az „enyémek”, de mégis ragaszkodom hozzájuk (pl. kiegészítőként, vagy az arcomtól távol).


Töviről-hegyire átbeszéltük, hogy a színtípusom és az alkatom alapján mik azok, amik előnyösek a számomra, de egy e-bookot is kaptam Delitől, amiben részletesen leírta, mik ajánlottak és mik a kerülendők az öltözködésemben. Ezt bármikor elő tudom majd venni. Ha nagyon elbizonytalanodok, akkor pedig kereshetem őt, ezt külön hangsúlyozta.


A tanácsadás két hete történt. Mivel a fehérek szerencsére tényleg jól állnak, továbbra is hordom őket, de időközben beszereztem egy jeges baba kék és egy sötétzöld garbót is.


Jól érzem magam bennük. Ez már adott egy kis kedvet ahhoz, hogy az új télikabátom kiválasztásakor se csak a feketében gondolkodjak és azt is tudom, hogy kb. milyen hosszúnak, illetve fazonúnak kell lennie, hogy ne nyomjon össze (ez fontos az alkatom miatt).


Nem kért meg Deli, hogy írjak a tapasztalataimról, de szerettem volna egy kis visszajelzést adni neki, hogy szuperül csinálja, amit csinál, és biztatást, löketet annak (Nektek), aki nem elégedett a ruhatárával, esetleg kacérkodott is a színtanácsadással és az alkatelemzéssel.

A Delinél töltött program engem abszolút feltöltött, lendületet és önbizalmat adott. Köszi, Deli!"


Ezúton is meg szeretném köszönni Neked és Nektek a bizalmatokat és bízom benne, hogy a jövőben még sok hölgynek tudok hasonló élményeket szerezni!


Szín- és stílustanácsadással kapcsolatban keressetek a kovacs.delinke@yahoo.com e-mail címemen vagy a DeliStyle Facebook oldalamon keresztül.


167 views0 comments

Recent Posts

See All